Visszaszámlálás

Hamarosan. Hamarosan. Addig is igyekszem még rosszakat mondani, rögzíteni magamban, hogy Ő rossz volt hozzám/velem/nekem és még csak ne is merüljön fel halványlila segédgondolatként sem az, hogy "mi lett volna ha". Nem lett volna semmi. Kár, hogy egyáltalán volt valami. Mennyi időm elment, te jószagú...
Igazából hálistennek tényleg nincsenek miatta álmatlan éjszakáim, nem ugrik össze a gyomrom, nem szalad fel a vérnyomásom ha valamiért (pedig ha csak a délutáni kávékat veszem...) eszembe jut. Tudok olyan közömbösen beszélni róla, mintha csak egy ismerősöm ismerőse lenne.
Beszélgettem két sráccal, akik egymást tanítgatják, hogyan kell túlélni egy szétment kapcsolat utáni időszakot, adják egymásnak a tanácsokat, a túlélési praktikákat elemzik. Egyrészt fura volt, hogy a srácok is mennyire megszenvednek egy ilyet (kivéve a huligán tibit), másrészt pedig az volt fura, hogy mennyire nem éreztem velük az elhagyottak fájdalmát. Nálam már elmúlt. Én már csak dühös vagyok. Az viszont nagyon. De fájni nem fáj. Sikeresnek mondhatom a módszeremet, hogy írni kell, írni, dühöngeni, elhordani mindennek, száz halállal halatni gondolatban, a végsőkig elmenni a rosszak felidézésében. Csak így lehet felszabadulni és a végén még örülni is talán, hogy vége.

Azért baszics, itt ez a négy nap, mindenki megy a csajával-pasijával kirándulni, remek programokon részt venni, és naná, hogy mindenki előttem ölelkezik és csókolózik és esznek-isznak vidáman, én meg csak nézem és nem értem, miért érdemeltem én ezt... DE! milyen fura, hogy nem jut eszembe EGYSZER SEM, hogy VELE szeretnék én is ilyen élményeket. Dzsízösz, dehogy!
Zoli, a fiai és egy barátja Zolinak (Kis Tibi, érted? T i b i ... Halál) elhívtak magukkal, voltunk Szentendrén sörfesztiválozni. Ők voltak a "szenvedő ifjak", de a lelkizés mellett is remek kis program volt, azért én is eljutottam valakikkel valahova. Élveztem nagyon.

Azt is élveztem, hogy a kiskutyámmal kettesben lementünk a Rómaira, pancsoltunk a Dunában, ücsörögtünk, nézelődtünk. Jó lett volna azonban itt is egy nagyobb társaság.

Római part... Mennyi élmény fűz ide a sok év alatt. Most pedig gazdag fideszes majmok elveszik azt az egész fílinget, amit a régi magyar filmekben is már annyiszor megörökítettek. A csónakházak, büfésorok, vadkacsák, vízbe lógó ágú fák, a sóderos part, az itt pancsoló gyerekek, napozók, szaladgáló kutyák, pecások mind lassan eltűnnek. Már újra épülnek ÁRTÉREN a lakóparkok, a befolyásos emberek biznisze. Természetesen ezeket meg kell védeni az áradástól. És természetesen ehhez szét kell rombolni a Rómait, le kell betonozni, betonmonstrumokat kell emelni. De a "szakemberek" is le lettek fizetve, a főpolgi, kispolgi és mindenki más is, hogy ez így lehessen. Pár száz kőgazdag ember érdekében a több tízezer ember által szeretett és látogatott Római lassan a múlté lesz. Megszakad a szívem és kb. ugyanolyan tehetetlen dühöt érzek, mint mikor elhagyott az a pernahajder...