Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó
Bejelentkezés
Fagyott Mosoly

Tanulságok

Fagyott mosoly · 4 hónapja
Pernahajderből való kigyógyulásom egyik tervezett és részben meg is valósuló terve az volt, hogy vegyem fel a régi barátokkal a kapcsolatot, kezdjek megint odafigyelni a nem csupán segítségre szorulókra. Ráakadtam egy valakire, akivel hosszan lehetne beszélgetni, ha kb. tíz perc után nem kezdene el pajzánkodni. Rákérdeztem, hogy ez nála központi téma-e, mint egy csikónál vagy becsípődés vagy az én személyem generálja? Nem lett túl hosszú a barátkozás. Olyan intim dolgaiba akart bevonni, ami legfeljebb a partnerére tartozhat, de rám semmiképpen. Nem prűd vagyok, de vannak határok. Nem hiszem, hogy tovább próbálnám a vele való visszabarátkozást.
A fél év alatt negyedik beavatkozás előtt két héttel elkezdtem lassan tájékozódni, hogy ki lenne az a valaki, aki kísérőként eljönne értem műtét után a kórházba (altatott beteget csak kísérővel engednek el, a taxisofőr nem számít annak). Már előre tudták (a pontos időpont megjelölése nélkül is) hogy jaj pont nem érnek rá, ezerféle indokkal. Eddig sem ingyen kívántam, most sem így gondoltam, egyetlen olyan választ kaptam, hogy "valahogy megoldjuk". Sajnos ez nekem nem elég... Nekem tudnom kell. Mondanom sem kell, nem lett megoldva, sőt, azóta ezek a valakik meg sem érdeklődték, egyáltalán haza tudtam-e jönni. Haza hát. Csak éppen kísérő hiánya nélkül két nappal később és bkv-val. Éppen csak hazaértem, romokban. 
Igazuk van, oldja meg mindenki a saját életét. Csak ugye olyankor, amikor nekik van szükségük valamiért rám, akkor én aztán azonnal legyek erre kész. Ez mondjuk általában így is van, mert hálistennek vész esetén nem pánikolok, pillanatok alatt találok megoldást.  Nos, ez a tanulság. Oldjam meg magam az életem, és igaz a megállapítás: csak magadra számíthatsz. Kicsit lekonyul a saját megállapítástól a szám széle, de túl nagy meglepetés nem ért. Tudom hol a helyem a szemükben, a rangsorolásukban.
Nem könnyű dolog ez a barátkozás. Sem újakkal, sem a régiekkel. Valahogy nem értik, hol van az a bizonyos határ. A barátság nálam nem azt jelenti, hogy kapok egy kulcsot a lakásához és meglocsolhatom a virágot, míg nyaral. Nem azt jelenti, hogy foghatom a lófarkát, míg hányikál és amikor semmi baja, eszébe sem jutok. Nem azt jelenti, hogy szaftos részletekkel mesélje el a kapcsolatát. Nem azt jelenti, hogy privát bank vagyok. Nem azt jelenti, hogy éjjel-nappal nálam ülhet és mondhatja a magáét. De azt sem jelenti, hogy ráterhelem magam, hogy rázúdítom minden megoldható és meg nem oldható gondomat.  (Egy-két kivétel persze van, van aki 24 órában is velem lehetne, mindig tudnánk miről beszélgetni, őket szeretem is.)  Nem tudnak az emberek beszélgetni. Én sem tudok (vagy nem akarok?), ezért járok ide. Itt elmondom. Aki akar elolvas, aki nem, az nem. Senki nem zavar senkit.
Hát csoda, hogy egyre inkább a kiskutyámban találom meg a társamat?
Lassan jobb lesz a kedvem és a lelkiállapotom is, de míg lábadozom, valami sötét felhő van fölöttem, nehezen tudok kikukucskálni tőle a napos oldalra. "Borsodi... :D - az élet napos oldala."
Ha bírnám az alkoholt, becsapnék egy korival. Rám férne.
Megjegyzést csak bejelentkezett blogolok tagok írhatnak!
Jeletkezz be a blogodban, vagy készíts te is egy blogot a blogolok.hu-n!