Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó
Bejelentkezés
Fagyott Mosoly

Ellentétek

Fagyott mosoly · 7 hónapja
Most, hogy döglődik a száítógépemen egy-két dolog -na nem vészes, annak, aki ért hozzá ez nem is lenne probléma, csakhogy én nem értek hozzá- eszembe jutnak azok az idők, amikor az ő tanácsára megvettem a MacMinit. Teljesen el vagyok ájulva tőle még a mai napig is, pedig ennek már vagy 7 éve, pici, mint egy bonbonos dobozka, sokat tud és soha, egyetlen vírus meg nem támadta. Szolgáltatót váltottam és van némi problémám a levelezés beállításával és azzal, hogy jól értse a macmini és az iphone-om egymást, szóval nem őrült nagy bajok vannak. Miután az ismerőseim közül senki nem járatos az almás dolgokban, felmerült, hogy az ő segítségét kérem, amit kapcsolatunk temetésén felajánlott. Ezen gondolkodom, való-e nekem tőle segítséget várni? És ha igen és eljön, akkor mi lesz? Hogy fogok ránézni, hogy viselkedjek, hogy ne mondjak semmit magamról és hogy ne legyek utálatos, ha már szívességet tesz nekem? Azt mondja egy barátnőm, hogy nyugodtan kérjem csak azt a segítséget tőle, hiszen én is olyan sokat segítettem neki minden másban, hogy ennyivel tulajdonképpen még tartozik is. Hát, nem tudom.
Kértem árajánlatot egy cégtől, aki kijön és megmolyolja nekem amit kell. Kiszállás ötezernél kezdődik, portalanítás, izé és bigyó az alap, ez így már húszezer...
Mi ér többet? A lelki nyugalmam vagy a pénzem? Szóval kénytelen vagyok rá gondolni és foglalkozni a kérdéssel és sok-sok dolog eszembe jut megint.

Tényleg igaz, hogy akkor döbben rá mindenki, hogy mije volt, amikor már nincs neki. Tényleg igaz, hogy annál többet ér, minél többet áldoztál fel érte.
Tényleg igaz, hogy az egyik mindig jobban -vagy tovább- szeret minden kapcsolatban.

Visszatekintve már nagyon másképp látok mindent.
Míg én őt szerettem, ő a pénteki KIHAGYHATATLAN kosarazást szerette és az utána való dumálós iszogatást a haverokkal. NÉLKÜLEM.
Míg én rá vártam, addig ő -valljuk be, egy elég csapnivaló- együttest alapított és próbákra járt velük. NÉLKÜLEM.
Ha lógós napja volt a munkából, eltitkolta, később elszólta magát, külön utakon járt, én pedig csak vártam, mikor van ideje jönni. És tanult, és festett és a kosáron kívül bringázott, rengeteg dolgot csinált NÉLKÜLEM.
Míg én azon törtem a fejem, ha jön, mivel járjak a kedvében, mi kímélőt főzzek neki a hasnyálmirigy gyulladására, addig ő máshol bármit megevett, csak nálam kényeskedett.
Míg neki minden vágyát teljesítettem, mindent megkapott, amire nem futotta neki, addig ő is ezt tette. A saját vágyait teljesítette. Tényleg azt adta a kapcsolatba, hogy hagyta magát szeretni. Ennyi.  Időnként fizikai segítséget nyújtott, ha valami nehezet kellett cipelni, átpakolni, akkor szó nélkül segített. Na de bocsánat, attól ez még nem kapcsolat, ha valaki ezt teszi.
Nem akarom fájdítani a saját szívem azzal, hogy felidézem, sőt, még le is írom és még jobban memorizálom azokat a történeteket, amikre utólag már úgy gondolok és amiket menet közben észre se vettem szinte, hogy becsapás volt, hogy nem voltam fontos, nem értem sokat, nem én voltam a minden. Nem volt a szövetségesem és társam jóban és rosszban, de igyekezett a jóból kivenni a részét.  A rosszból nem kért. Aztán úgy ahogy voltam, már belőlem sem.  Ha most visszamehetnék az időben, egészen 2006-ig meg sem állnék. Kicsit mennék visszább is, de akkor nem lenne a kiskutyám, akiről viszont nem mondanék le. Ha visszamehetnék 2006-ba, akkor kihagynám a kapcsolatomat vele. Ennyi csalódást és fájdalmat, ami jutott miatta, elképzelni sem tudtam.
Bolondul van összerakva ez a világ... Mindig az szívja meg, aki jó volt.

Szóval mindaz a fájdalom, ami felszakad időnként, feszít és táplálja a haragom és akkor elképzelem, hogy eljön rendbe rakni a gépemet... Nem tudom. Nem szeretném. Elkerülném. Remélem, van más megoldás is.
Megjegyzést csak bejelentkezett blogolok tagok írhatnak!
Jeletkezz be a blogodban, vagy készíts te is egy blogot a blogolok.hu-n!