Csak kicsit nyafogni

Megtörtént a csavarok kiszedése mindkét lábamból. Persze, hogy erős vagyok, egy hős. Mit nekem egy műtét, ugyan már...
Aztán itthon egyedül meg sziszegek, sántikálok, vérzek és úgy hiányzik, hogy odaüljek egy melegszívű, erős karú férfi mellé, belebújhassak válla védelmébe és nyafogjak kicsit. Hogy hadd hüppögjek és zsebeljek be egy kis bátorítást, kis babusgatást, pár simogatást. Hogy ne kelljen kisántikálnom egy pohár vízért, igen, nagyon szeretném, ha az én figyelmes és gondoskodó párom, aki nagyon szeret és félt engem, hozná nekem szó nélkül és mosolyogna hozzá bátorításul. Nagyon hiányzik! Na nem ő, hanem úgy egyáltalán.
Vannak barátok, akik felajánlják a segítséget, szóljak nyugodtan. Köszönettel elhárítom. Nem arra van szükségem, hogy barátok lássanak el, annál nem is tudom, nem büszkébb, hanem erősebb és akaratosabb és bármilyen meglepő, de távolságtartóbb vagyok. Nem szeretem betegen a társaságot, olyankor nekem nyugi kell, hogy ápolgassam a sebeimet, kötözgessek, krémezgessek magamban, vagy csak annyi, hogy fájhassak anélkül, hogy erősnek kell mutatni magam. Mert gyengének meg ne lássanak. Ugyanakkor a társam, a párom (aki nincs ugye) aktív jelenlétéért a fele királyságomat is odaadnám. Nem jó nekem semmi?
Álom csak az együtt megöregedni szeretetben, tiszteletben, tisztességben, odafigyeléssel és ragaszkodással. Erről szépen lemaradtam. Ó, pukkadj meg tibi...
Már megint ide lyukadtam ki. Zutty, egy pofon magamnak.
Beszéljünk másról.
Közeleg a nyuszi! Nagyon rákészültem már, minden hozzávaló ott áll a startvonalnál, hogy induljon a futam. Szerencse, hogy ezzel az írásos kibeszéléssel és a sütés-főzéssel karban tudom tartani a lelkem, mindkettő valamilyen szinten örömforrás, levezetés.
Még akkor is, ha ez az ünnep is csak a kettőnk ünnepe lesz kicsi Lucámmal, ugyanúgy tervezem, mintha tízfős család lenne mögöttem.
Adjuk meg a módját.
Még ha nyafogva is.
De jó lenne most megint a kanapén kucorogva várni, hogy lefőjön a forró kávé és behozza nekem. Akkor biztos nem nyafognék. (nem, nem ő. ú, dehogy! valaki, akinek a legfontosabb tudnék lenni)