Belépés
Elfelejtettem a jelszavamat

Áldozó Krisztián: Reneszánsz

2018-02-18


Mikor okosat mondani nem lehet,
Mondd ki, csak mondd ki halkan a nevemet.
A csend fülledt takarójába bújva
Ismételd fülembe lehelve, súgva.
Hogy te vagy, aki görnyedten is szeret
Kinek nem parancsolnak az istenek,
Hogy íriszed mögött lesz elég helyem
Hogy te vagy az, akiben elrejthetem
Egy roppant léptű maradandó tangó
Holtomiglan halandó botlásait.
Hogy te vagy, ki érti látomásait
Vakult szemek fakult szempilláinak
S megfested őket, hogy megkívánjanak.
Szavaid rám lehelt háreme remeg,
Fölöttünk kóborló hajnalfény lebeg
S mi csendesen, testünk összefonva
Szakított időnk morzsáit marokra
Fogva ballagunk a tűnt holnapokba.
Letesszük tört szavaink, s karonfogva
belépünk némán a szobasarokba,
hol okosat mondani már nem lehet.
Mondd ki, még egyszer mondd ki a nevemet.

Hozzászólások (0)